2017. május 14., vasárnap

Rakott krumpli

Eszméletlenül finom! Nagy adag lesz belőle, de csak úgy eteti magát.
Rakott krumpli
Hozzávalók:
8 nagy burgonya,
8 tojás,
1 szál füstölt kolbász,
1/2 liter tejföl,
só, bors ízlés szerint,
20 dkg sajt
házi zsír, ( pecsenye zsírral még finomabb)
Elkészítése:

A krumplit és a tojásokat megfőzzük. Amikor kihűlt a krumpli, akkor meghámozzuk, és vékony szeletekre vágjuk. A tojást is megpucoljuk és tojás szeletelővel elvágjuk. A kolbászt felkarikázzuk.
Egy tűzálló tálat megkenünk házi zsírral, szépen egymás mellé szorosan belerakjuk a krumpli szeleteket, megsózzuk, borsozzuk, teszünk rá a zsírból is. Erre egy sor tojás jön, ezt jól meglocsoljuk a tejföllel, majd rá sorakoztatjuk a kolbászt is. Aztán megint tojás következik és rá a krumpli, amit ismét fűszerezünk és zsírozunk. Rásimítjuk a maradék tejfölt is és megszórjuk reszelt sajttal. Szép pirosra sütjük.

A sajt el is hagyható, de sajttal még finomabb. A zsírtól és tejföltől finom szaftos lesz.

2017. május 7., vasárnap

Katicás szendvics

Katicás szendvicset készítettem az unokáimnak reggelire. Nagyon örültek neki, és élvezettel el is fogyasztották. Annám nem szereti a paradicsomot, az volt a cél, hogy megegye. Sikerült! Másnap reggel megint katicás szendvicset kértek... Sikere volt a gyerkőcöknél.

Hozzávalók:  ( 1 szendvicshez)

1 szelet kenyér,
kevés margarin,
1 szelet szalámi, ( sonkaszalámival készítettem)
2 cikk paradicsom,
A díszítéshez:
Petrezselyemzöld,
olívabogyó,
egész fekete bors, vagy szegfűszeg

Elkészítése:
A kenyeret megkentem a margarinnal, rá a szalámit. Erre raktam a paradicsomot, mivel nagy paradicsomom volt, a fél paradicsomnak a két széléből vágtam le egy darabot, ezt illesztettem össze a szalámin, fél olíva bogyó volt a feje, amibe dugtam egy kis petrezselyemzöldet. A paradicsomot késsel megszúrtam, abba dugtam a borsokat, ezek lettek a pöttyök. A gyerekek szívesebben ették, mint az egyszerű szendvicset. Jó érzés volt látni az örömüket! Egyszerű reggeli, különlegesen tálalva.

2017. május 1., hétfő

Kinder bueno szelet

A hosszú hétvégére itt voltak az unokáim a lányommal, finom sütivel vártam Őket. Ez a süti igazi kényeztetés! Aztán, hogy ledolgozzuk a kalóriákat sok-sok izgalmas programon vettünk részt...
Kinder bueno szelet

Hozzávalók:

A laphoz:
6 tojásfehérje,
6 evőkanál cukor,
1 evőkanál  Vénusz napraforgó étolaj,
2 evőkanál liszt,
2 evőkanál keksz morzsa,
0,5 csomag sütőpor,
20 dkg török mogyoró ( én pirított, sótlan földimogyoróval készítettem)
25 dkg Nutella

Krémhez:
0.5 liter tej,
6 db tojássárgája,
1 csomag vaníliás pudingpor,
3 evőkanál rétes liszt,
10 dkg étcsokoládé,
15 dkg Rámamargarin,
3 evőkanál cukor

Kell még:
360 gr háztartási keksz,
3 dl tej,
2 dl habtejszín,
0,5 csomag habfix,
10 dkg étcsokoládé

Elkészítése:
A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá vertem, hozzáadtam az olajat, lisztet, morzsát és a sütőport, jól kikevertem. Zsírozott, lisztezett tepsibe (35 x 25) öntöttem. A mogyorót kávédarálóval megdaráltam, úgy hogy maradtak benne nagyobb darabok is. Az egészet rászórtam a tepsibe lévő tésztára, egy picit belenyomkodtam, majd előmelegített sütőben megsütöttem kb. 15-20 perc alatt.
A nutellát mikróban meglágyítottam és a még meleg tésztára kentem.
A kémhez a tojássárgákat a vaníliás pudingporral, liszttel és kb. egy deci tejjel simára kevertem. A maradék tejet felforraltam és beleöntöttem a pudingos tejet, sűrűre főztem, hagytam kihűlni.
Ez alatt a margarint és a cukrot habosra kevertem, hozzáadtam a kihűlt pudingot és kikevertem. Majd ketté vettem a krémet és az egyik felébe kevertem az olvasztott csokit.
Langyosítottam 3 dl tejet, ebbe mártogattam bele a kekszeket.
A süti összeállítása a következő:
Az alja a nutellával megkent lap, erre jön egy sor tejbe mártott keksz. Rákenjük a sárga krémet, megint jön egy sor tejbe forgatott keksz, majd a csokis krémet kenjük rá. Amikor megdermedtek a krémek, akkor tesszük rá a fixálóval felvert tejszínhabot. Reszelt csokoládéval díszítjük. Én egy kevés csokit vékonyan faragtam is rá, hogy legyenek rajta kicsit nagyobb darab csokoládék is.

Fantasztikus ízű, kiadós sütemény!
Jó sütögetést kívánok!

2017. április 23., vasárnap

Mandulamag

Ezt a receptet a csoportom egyik nagyszerű szakácsnője, Ibolya tette fel, amit aztán én is elkészítettem. Hasonló a diós barackmaghoz, ebből több lesz és nagyon finom!
Mandulamag

Hozzávalók:
A tésztához:
40 dkg liszt,
25 dkg margarin,
15 dkg darált dió, vagy török-mogyoró, (én diót használtam)
15 dkg porcukor,
2 evőkanál kakaópor

Krémhez:
3 dl tej,
1 csomag vaníliás pudingpor,
15 dkg margarin,
10 dkg porcukor,
fél üvegcse zöld mandulaaroma,

Forgatáshoz:
3 evőkanál kakaós porcukor

Elkészítése:

A tésztához valókat egy tálban összegyúrjuk, majd sütőformába nyomkodjuk. A formát nem kell kikenni, mert margarinos a tészta. Előmelegített sütőbe 8-10 perc alatt 200 fokon sütjük meg. Gyorsan sül! Amikor megsült, odaütjük a deszkához és már ki is jön a formából. Ezután elkészítjük a krémet. A tejből és pudingporból pudingot főzünk, hagyjuk kihűlni.
A margarint a cukorral habosra keverjük, majd belerakjuk a pudingot is, és jól kikeverjük. Mandulaaromával ízesítjük. A kis mandulákat megtöltjük a krémmel és kettesével összeragasztjuk. Ibolya sima porcukorba forgatta a kis sütiket, én kakaós porcukrot használtam.

2017. április 22., szombat

Húsos rakott tészta

Lányomékat ezzel a fogással vártam haza, nagyon ízlett nekik. Jó sok lett belőle, ráadásul gyorsan el is készült.
Húsos rakott tészta


   Hozzávalók:
50 dkg darált hús,
50 dkg  csavart tészta,
5 dl paradicsomlé,
1 nagy fej hagyma,
3 paradicsom,
4 gerezd fokhagyma,
1 evőkanál oregánó,
1 evőkanál bazsalikom,
2 evőkanál pirospaprika,
ízlés szerint só, bors,
kevés olaj,
20 dkg trappista sajt

Elkészítése:

A hagymát kockákra szeljük, kevés olajon megpirítjuk, amikor már barnul hozzáadjuk a péppé zúzott fokhagymát is, valamint a húst is beletesszük a serpenyőbe. Sózzuk, borsozzuk, együtt pirítjuk. Az alatt az idő alatt, míg a hús pirul, enyhén sós vízben kifőzzük a tésztát. Mikor már majdnem teljesen puha a hús, akkor adjuk hozzá a paradicsomlevet, oregánót, pirospaprikát, bazsalikomot, és készre főzzük. Amikor puha a hús, akkor egy kis liszttel besűrítjük a mártást. Összekeverjük a tésztával és egy tűzállótálba öntjük az egészet. A tetejére karikázzuk a paradicsomot, megszórjuk a reszelt sajttal.
Előmelegített (180 fok) sütőben rásütjük a sajtot.
Nagyon finom!
Jó étvágyat hozzá!

2017. március 12., vasárnap

Mogyorós kocka

Kertészkedéssel töltöttem a napot, igazán jól esett utána ez a mogyorós finomság.
Mogyorós kocka
Hozzávalók:
5 egész tojás,
5 evőkanál cukor,
6 dkg vaj,
10 dkg mogyoró, ( dióval is finom!)
4 kiskanál kakaópor,
Tetejére:
tortabevonó

Elkészítése:
A tojások sárgáját a cukorral és a puha vajjal habosra kevertem, a megpirított darált mogyorót beletettem, a kakaóval együtt, majd végül a tojások kemény habját is beleforgattam. Kizsírozott, lisztezett kisméretű tepsibe öntöttem. (Őzgerinc formába is elkészíthető.) Előmelegített sütőben, úgy sütöttem, mint a piskótát. Amikor megsült, ketté vágtam és megkentem sárgabaracklekvárral, és egymásra raktam a két darab tésztát, majd tortabevonót olvasztottam a tetejére. Aprított mogyoróval megszórtam.
A mogyoró, a csoki és a sárgabarack igazán fantasztikus együtt!

2017. január 28., szombat

Forralt bor

Már elegem van a hetek óta tartó hidegből. Valami finom melegítőre vágytam és eszembe jutott a finom forralt bor. Ami azonkívül, hogy jól átmelegít, más jótékony hatással is bír. Fertőtlenít és vírus ölő hatása is van. Magas az antioxidáns tartalma is. Ezek közül a vörösbor polifenol tartama a szív és érrendszerre van jótékony hatással. A fűszerek közül a fahéj serkenti a keringést, az agy működését, jó köhögésre, valamint  vércukorszint szabályozó hatása is van. Amikor szénhidrátban gazdag étellel együtt fahéjat is eszünk, akkor nem okoz hirtelen vércukor emelkedést, és  a vércukor szint csökkenés sem hirtelen. A szegfűszegben levő eugenol pedig hatékony gyulladáscsökkentő hatású.
Számos gyógyhatással bírnak még, de én csupán a melegítő és boldogsághormon serkentő hatásáért fogyasztottam.

Hozzávalók:
2 dl vörösbor,
1 evőkanál cukor,
1/2 kávéskanál fahéj,
4 szem szegfűszeg

Elkészítése:
A bort a cukorral és a fűszerekkel felforraltam. Amikor felforrt levettem a tűzről. Pohárba töltöttem és még jó melegen fogyasztottam.
Szinte azonnal kellemes melegség árasztott el és jó ideig nem is fáztam.