2015. február 14., szombat

Brokkoli krémleves recept

 Ez a krémleves egy laktató vitaminbomba, az unokáim kedvence. Nemcsak egészséges étel recept, de nagyon finom is. Arról nem is beszélve, hogy nagyon gyorsan elkészíthető és még olcsó is.


Hozzávalók:

1/2 kg brokkoli,
1 nagy szem burgonya,
1 közepes fej vöröshagyma,
3-4 gerezd fokhagyma,
2 kávéskanál só,
1/2 kávéskanál bors,
1/2 kávéskanál szerecsendió,
1/2 kávéskanál gyömbér
1/2 dl főzőtejszín

Levesbetétnek: gyöngy levesbetét, de pirított kenyérkocka is jó hozzá.
Brokkoli krémleves recepttel

Elkészítése:

A megmosott brokkolit rózsáira szedve beletesszük a fazékba, a vöröshagymát négybe vágjuk és 3-4 gerezd fokhagymával együtt hozzáadjuk, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, fűszerezzük és puhára főzzük, kb. úgy fél óra alatt. Amikor megfőtt bele tesszük a tejszínt is és összeturmixoljuk az egészet.
Díszíthetjük főtt brokkolival a tálalásnál és gyöngy levesbetétet kínálunk mellé.

Készíthetjük húsleves kockával is, akkor a só arányán kell változtatni. Ehhez a leveshez a rozmaringot is használhatjuk fűszerként.

Ezt a receptet a lányomtól lestem el. Ő készített brokkoli krémlevest, amikor ott jártunk náluk. Nem szerettem a brokkolit, de megkóstoltam és nagyon kellemesen csalódtam. Azóta nem csak az unokáim kedvence, hanem az enyém is.
 Brokkoli hatásai a szervezetre itt.

2015. február 9., hétfő

Resztelt máj

A resztelt májat én sertés májból szoktam készíteni, mert ebből az alapanyagból kaphatunk jó sűrű szaftos májat. Ajánlom annak, aki gyorsan szeretne valami finomat készíteni. Magas vastartalma segíti a vérképzést.

Hozzávalók:

80 dkg sertésmáj,
3 nagy fej vöröshagyma,
2 kávés kanál őrölt pirospaprika,
bors ízlés szerint,
1 kávés kanál só,
kevés zsír, vagy olaj
Resztelt máj

Elkészítése:

A vöröshagymát lereszeljük, vagy összemixeljük, a sertésmájat hosszú csíkokra szeljük.
A zsíron megdinszteljük a hagymát, rászórjuk a pirospaprikát, elkeverjük és beletesszük a májat.
Addig kevergetjük, míg a máj megpuhul. Amíg nem puhul meg, addig  nem szabad sózni, és nem szabad vizet sem aláönteni, (mert kemény marad a máj). Amikor jó már a máj, akkor sózzuk, borsozzuk és felengedjük vízzel.
Jól összeforraljuk, végeredményként jó sűrű szaftos finomságot kapunk. Sós vízben főtt burgonya illik mellé.

U.I.:
Ezt a resztelt májat, ami a képen van, nem én készítettem, hanem a férjem. Munkából haza érve kész vacsorával fogadott.

Állítólag egy nappal az elkészítése előtt, fel kell önteni olajjal, úgy hogy ellepje a májat és hűtőbe tenni, és akkor másnap vaj puhaságú resztelt májat tudunk készíteni. Ezt nem próbáltam még ki, de kifogom próbálni.

2015. február 7., szombat

Csoda kifli (hó kifli) recept

Ehhez a vaníliás édes sütemény recepthez nem sok minden  kell, olcsó, de munkás az elkészítése. Végeredményként pedig varázslatos kis kiflicskéket kapunk. Illata is ínycsiklandozó és az íze mennyei... Vendégvárónak ajánlom. Nagyon finom és sokáig eláll.

Hozzávalók:

Tésztához:

50 dkg liszt,
16 dkg zsír,
4 tojás sárgája.
kb. 4 dl tejföl,

Töltelékhez:

4 tojásfehérje,
2 evőkanál lekvár ( én barack lekvárt használtam)
20 dkg cukor,
20 dkg darált mák,vagy más töltelék, pl. dió
1 csomag vaníliás cukor

Végén a forgatáshoz :

10 dkg porcukor,
1 csomag vaníliás cukor
Csoda kifli (hó kifli)

Elkészítése:

A zsírt a liszttel elmorzsoljuk, majd hozzáadjuk a többi anyagot is, és összegyúrjuk  annyi tejföllel, hogy lágy tésztát kapjunk.
Vékonyra kisodorjuk, összehajtogatjuk.
 (Én ezt egy kicsit leegyszerűsítettem. A hajtogatás nálam abból áll, hogy feltekerem a tésztát. A feltekert rudacskát négy felé vágom.)
Hagyjuk pihenni 1/2- 1 órát.

Töltelék elkészítése:
A négy tojás fehérjét kemény habbá verjük, összekeverjük a cukros töltelékkel és a lekvárral. Egy masszát kapunk, amit könnyen a tésztára lehet kanalazni. Nem folyik le, egyben marad a tésztán és így könnyedén ráhajthatjuk a tésztát és feltekerjük, majd kifli alakúra hajtjuk.

Pihentetés után a tésztát a rétegelt részre állítva kisodorjuk, nagyon vékonyra. Nagy méretű pogácsa szaggatóval, kiszaggatjuk és megtöltjük az előre elkészített töltelékkel. Egy lapocskára 1 kávéskanál töltelék kerül, majd ráhajtjuk a tésztát és kifli alakúra tekerjük. Így járunk el mind a négy tészta darabbal. A  végén a maradék tésztát is kisodorjuk, szaggatjuk, amíg el nem fogy az anyagunk.
Nagy méretű tepsit kizsírozunk, lisztezünk és belerakjuk a kiflicskéket.
Forró sütőben kb. 25-30 perc alatt enyhén pirosra sütjük. Két nagy tepsivel lesz belőle.
Melegen vaníliás porcukorba forgatjuk.
A sütőt én akkor gyújtottam csak el, amikor már az első tészta a tepsiben volt. Mire a másik tészta is a tepsibe került, már forró volt a sütő.

U.i.:
Nem tévedés, nem kell a tésztába se só, se cukor! Először én is furcsállottam, de azért elkészítettem a recept szerint és láss csodát!!! Isteni süti lett belőle! Tényleg nem kell a tésztába só és cukor sem! Kompenzálja az édes töltelék és a cukorba forgatás! Így lesz igazán különleges! A receptet régóta ismerem, nagyon-nagyon sokszor elkészítettem és mindig nagy sikere volt! :) 

Csoda kifli másképp:

A tészta alapanyagaiban tér el az előző recepttől, a töltelék és az elkészítés ugyanaz.
50 dkg liszt,
egy kevés cukor,
csipet só,
20 dkg zsír,
2 dkg élesztő,
1 1/2 dl tej
Elkészítésénél egy kevés tejben felfuttatjuk az élesztőt és úgy gyúrjuk össze a többi hozzávalóval.

Kifli:

10 dkg zsír,
25 dkg cukor,
25 dkg liszt,
4 tojás,
1 csomag sütőpor,
Jól összekeverjük és kifli alakra szaggatjuk.


2015. február 5., csütörtök

Töltött káposzta recept

Klasszikus magyar étel recept. Nálunk karácsonykor elmaradhatatlan. Nagy adagokat szoktak belőle készíteni, a mondás úgy tarja, hogy a töltött káposzta minél többet van melegítve, annál finomabb. Ez az adag kb. 4 személyre szól. Nem szeretem a nagy adagokat...

Hozzávalók:

50 dkg darált hús,( sertéscomb, vagy lapocka)
2 szelet főtt-füstölt tarja,
fél szál füstölt kolbász
50 dkg savagyú káposzta (a vecsési a legjobb a készek közül, de a házi az igazi)
8-10 káposzta levél
2 fej vöröshagyma,
3-4 gerezd fokhagyma,
só, bors, pirospaprika ízlés szerint,
2 tojás,
10 dkg rizs,
1 evőkanál liszt,
tejföl a tálaláshoz
Töltött káposzta

Elkészítése:

A vöröshagymát elszeljük, vagy lereszeljük. Az egyik fej hagymát üvegesre pároljuk, meghintjük a liszttel, pirítjuk egy kicsit, majd rászórjuk az őrölt pirospaprikát, gyorsan  elkeverjük és felengedjük vízzel. Beletesszük a megmosott savagyú káposztát és fűszerezzük sóval, borssal, kerül bele még 1-2 babérlevél is. Én egy kis paradicsomlevet is szoktam bele tenni.
Belerakjuk a tarja szeleteket és a füstölt kolbász szeleteket.
A darált húst fűszerezzük sóval, borssal, őrölt pirospaprikával, összezúzott fokhagymával és a másik fej aprított hagymával. A két tojást is hozzáadjuk és jól összedolgozzuk, majd kb. 10 dkg rizst teszünk hozzá és azzal is összekeverjük. Gombócokat formázunk belőle és az egész káposzta levélbe csomagoljuk. Minden káposzta levélbe egy-egy gombócot. Úgy csomagoljuk bele, hogy egy kicsit hosszúkásra hengerítjük és feltekerjük a levélben és a két végén betűrjük a levelet. Így nem esik szét.
A kis káposztás csomagokat is bepakoljuk a lábasba. A tetejére is rakunk savanyú káposztát, annyi lének kell rajta lenni, hogy ellepje a gombócokat. Lassú tűzön főzzük, kb. egy óra hosszáig.

Volt olyan, hogy nem volt káposzta levelem, akkor csak a sima gombócokat raktam a lébe, úgy is nagyon finom.
A tarja helyet rakhatunk bele oldalast is. Volt, hogy kolbász helyett, házi sonkát tettem bele. Lényeg, hogy egy kis füstölt áru kerüljön bele. Különlegessé teszi az ételt. 
Tejföllel tálaljuk.

2015. február 4., szerda

Őszibarack sütemény recept

Ez az édes sütemény recept nagyon mutatós és nagyon finom, a vejem kedvence. Ünnepi alkalmakra ajánlom.

Hozzávalók:

2 dl tej,
1 sütőpor,
3 evőkanál cukor,
70 dkg liszt,
25 dkg zsír,
1 tojássárgája,
15 dkg porcukor,
pici só,

Töltelék:

1/2 dl rum,
1 evőkanál kakaó,
10 dkg cukor,
10 dkg vaj,
kevés darált dió,
meggylé,
1 tojásfehérje,

Díszítéshez:

1 császárkörte aroma,
kristálycukor
Őszibarack sütemény


Elkészítése:

Előző este beáztatunk 2 dl tejbe egy sütőport és 3 evőkanál cukrot.
A lisztet elmorzsoljuk a zsírral, hozzáadjuk az ázalékot, a tojássárgáját, cukrot, sót. Jól összedolgozzuk és dió nagyságú golyókat formázunk. A tetejét ujjunkkal egy kicsit megnyomjuk és zsírpapírral bélelt tepsibe rakjuk, egymástól távol, mert nőni fog, és megsütjük. Még forrón kifúrjuk, kikaparjuk a belsejét. Forrón kell kikaparni, mert ha kihűl törni fog!

A közepéből kijött tésztára öntjük a meggylevet, rumot, hozzáadjuk a diót, 1 kanál kakaót, a lágy vajat és a cukrot. Ezt jól kikeverjük. Ezzel a krémmel két-két barackot összeragasztunk.
1 tojásfehérjét felverünk habnak.1/2 császárkörte aromát 2 evőkanál vizet öntünk bele, a barackokat megkenjük vele és kristálycukorba forgatjuk.

Ha gyerekek is esznek belőle, akkor a rumot rumaromával pótoljuk. A császárkörte aromát pedig málnaszörppel helyettesítjük. 

Sőt még mandula aromát (zöld) is használhatunk, ha még jobban akarjuk színezni, és buxus levéllel is díszíthetjük.

2015. február 3., kedd

Rumos szelet recept

Ez az édes sütemény recept nagyon-nagyon finom. Nem nehéz az elkészítése. Igazán különleges és mennyei ízű krémes sütemény. Ajánlom ünnepre, hétköznapokra, vagy amikor kedved van hozzá. Rumos, vaníliás, kakaós ízkombináció.

Hozzávalók:

1/2 liszt,
15 dkg zsír,
15 dkg porcukor,
3 tojássárgája,
kevés tejföl

Töltelékhez:

1 dl tej,
1 csomag vaníliás cukor,
1 dl rum,
2 evőkanál baracklekvár,
2 evőkanál kakaó,
10 dkg vaj,

Tetejére:

3 tojásfehérje,
25 dkg porcukor
Rumos szelet

Elkészítése:

A zsírt elmorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a cukrot és a tojássárgákat, és annyi tejfölt, hogy összeálljon a tészta. Három egyenlő részre osztjuk és három lapot sütjük.

1 tésztalapot összetörünk és 1 dl vaníliás tejben  megáztatjuk. Hozzáadjuk a rumot, a lekvárt, a kakaót és a vajat, habosra keverjük. Megtöltjük vele a két lapot.

A tojásfehérjéket a cukorral gőz felett habbá verjük. Ezt kenjük a tetejére. Csoki reszelékkel, vagy  tortadarával díszíthetjük. 

2015. február 2., hétfő

Ördögpirula recept

Ez egy nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető édes sütemény. Kekszből készítjük sütés nélkül.  A  francia drazséval díszített kis golyócskák vidám színfoltjai a terített asztalnak. 

Hozzávalók:

50 dkg darált keksz,
1/2 dl rum,
15 dkg cukor,
3 evőkanál víz,
2 evőkanál baracklekvár,
1 evőkanál kakaó,
10 dkg vaj,
 A díszítéshez kristálycukor,
francia drazsé

Elkészítése:

A cukorból és a vízből szirupot főzünk, ráöntjük a kekszre, és a többi hozzávalót is beletesszük, jól összegyúrjuk. Kis golyókat formálunk belőle, kristálycukorba hempergetjük és francia drazséval díszítjük. 
A díszítéshez használhatunk színes, vagy csak barna tortadarát is.