2015. január 31., szombat

Burgonyatál húsgombóccal recept

Nagyon finom egytálétel. Egyik variációja a darált hús elkészítésének. Gombóckák héjában főtt krumplival és nagyon finom mártással leöntve, sütőben sütve. Igazán ízletes, különleges, kicsit csípős ízű étel. Ajánlom ebédre, vacsorára.

Hozzávalók: 

30 dkg darált hús,
80 dkg burgonya,
1 fej vöröshagyma,
7 dkg sajt,
2 dl tejföl,
2 evőkanál liszt,
6 evőkanál olaj,
2 evőkanál curry por, (vagy szerecsendió),
paprika, kakukkfű
só, bors ízlés szerint,
1 tojás
Burgonyatál húsgombóccal

Elkészítése:


  1. A burgonyát a héjában megfőzzük, majd amikor kihűlt felszeleteljük.
  2. A hagymát megdinszteljük 2 kanál olajon, a húshoz adjuk, sóval, borssal, paprikával fűszerezzük, belerakjuk a tojást és összedolgozzuk az egészet.
  3.  Az erőleves kockát vízben felfőzzük.
  4. A mártáshoz: 

     4 kanál olajon megpirítjuk a lisztet a curryvel. (Én szerecsendiót használtam). Felöntjük a levessel, sóval, borssal, kakukkfűvel fűszerezzük, belereszeljük a sajtot. Hozzáadjuk a tejfölt és felforraljuk.
Tepsibe rakjuk a krumplit, majd közé tesszük a húsgombóckákat. Az egészet leöntjük a mártással és kb. 25 percig sütjük. Mivel nem curryvel készítettem, ezért én tettem bele még 1 kávéskanál erős pistát is.
Nagyon finom szaftos egytálétel lesz belőle.

Jó étvágyat hozzá!

2015. január 30., péntek

Szilvás gombóc recept

Az egyszerű szilvás gombóc receptje. Olcsó és finom, nem nehéz elkészíteni, gyors étel recept. A burgonyás tészta közepén fahéjas szilvával a gyerekek kedvence. Ajánlom ebédre, vacsorára.

Hozzávalók:


1 kg burgonya,
35 dkg liszt,
1 tojás,
csipet só,
2 evőkanál olaj,
zsemlemorzsa,

Töltelékhez:
fahéj, 
porcukor,
10-15 szem szilva
Szilvás gombóc

Elkészítése:

A krumplit megfőzzük, összetörjük, majd összegyúrjuk a liszttel, tojással, olajjal és a sóval.
Felteszünk egy fazék vizet, mire felforr már készen lesznek a kis gombócok. 
Alaposan lisztezett deszkán elsodorjuk a tésztát és az egészet felkockázzuk kb. 6x6 cm darabokra.
A szilvát kimagozzuk és fahéjas porcukorba forgatjuk. Minden kockára rakunk egy fahéjas szilvát. A két ellentétes sarkot összefogjuk, majd a másik sarkokat is összenyomjuk, majd gombócokat  formázunk belőlük. Vigyázzunk, hogy mindenhol jól összeérjen a tészta.
A zsemlyemorzsát kevés olajon megpirítjuk, 2 evőkanál cukrot  is keverünk bele.
Forró vízben kifőzzük a gombócokat, akkor jó, amikor feljönnek a víz tetejére a gombócok. Szűrőkanállal kiszedjük, rá a pirított morzsára, megrázogatjuk egy kicsit, hogy a gombócokat mindenhol érje a morzsa. Tálaló edénybe szedjük, a maradék morzsát ráöntjük és fahéjas porcukorral megszórjuk.

Készülhet szilvakompótból, vagy fagyasztott szilvával is, de akár lekvárral is elkészíthetjük.

Jó étvágyat hozzá! 

2015. január 18., vasárnap

Tésztában sült virsli

Gyors, egyszerű és finom. Hamar elkészíthető ebédre, vagy vacsorára, csak leveles tésztába kell tekerni a virslit és már kész is. Szerintem füstlivel a legfinomabb, mert így egy kicsit fűszeresebb az íze. Ez az étel recept vendégvárónak is kiváló. Nagyon mutatós és ízletes. Mustárral, ketchuppel, vagy salátával fogyasztjuk.


Hozzávalók:

2-3 csomag füstli,( 2 csomagból 8, 3 csomagból 12 rudacskát kapunk)
1 csomag fagyasztott leveles tészta,
tojás a kenéshez
Tésztában sült virsli

Elkészítése:

A sütő begyújtásával érdemes kezdeni, mert mire bemelegszik, már készen is vagyunk az előkészületekkel. A leveles tésztát kinyújtjuk, majd annyi csíkot vágunk belőle, ahány virslit akarunk sütni.
A virslit körbe göngyöljük a tésztával, úgy hogy a tészta kis része mindig  takarásban legyen. Ezeket a rudakat sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, tojással megkenjük. Forró sütőben pirosra sütjük. Tehetünk a tetejére szezámmagot, sajtot is.

Ha még finomabbra akarjuk, akkor a virslit bevágjuk hosszában, és bacon szalonna csíkot rakunk bele, vagy kinek mi ízlik, lehet beletenni sajtot, hagymát, vagy akár mindegyiket. Ezután tekered a tésztába és úgy sütőd meg. A tetejére szórhatunk sajtot is. Majonézes salátával együtt tálalva nagyon laktató étel. El tudom képzelni szilveszterkor a már megszokott virsli helyett is!


Szórt rétes

Gyors, könnyű és finom túrós édes sütemény recept, lusta asszony rétesének is nevezik. Egyszerű, mert csak bele kell szórni a tepsibe az alapanyagokat és megsütni. Azoknak ajánlom, akiknek kevés az idejük, de gyorsan szeretnének sütni valamit. 


Hozzávalók:

30 dkg liszt,
2 dl porcukor,
10 dkg vaj,
50 dkg túró,
1 csomag vaníliás cukor,
3 dl tej,
2 tojás,
1 csomag mazsola vagy,
20 dkg meggy (lehet más gyümölcs is)
Szórt rétes

Elkészítése:

 A vajat felolvasztjuk és a felét egy közepes méretű tepsibe öntjük. A lisztet a cukorral elkeverjük és a felét a tepsibe szórjuk. Erre tesszük a túró felét, majd a mazsolát, vagy más gyümölcsöt, majd következik a maradék túró és a maradék cukros liszt. A tejben elkeverjük a vaníliás cukrot és a tojásokat, hozzáadjuk a maradék vajat is. Az egészet ráöntjük a tetejére, úgy hogy mindenhol ellepje a cukros lisztet. Forró sütőben (200 fokon) megsütjük.
Én a sütő begyújtásával kezdtem, mert mire bemelegszik, már el is készülök vele (kb. 15 perc), a sütés pedig 30 perc.
Amikor kihűlt porcukrot szitálunk rá és szeleteljük.

Nagyon finom, gyorsan elkészülő édes sütemény.
Jó étvágyat hozzá!




2015. január 14., szerda

Barackos torta (Sütés nélkül)

Ez a finom barackos torta sütés nélkül, gyorsan elkészíthető. Ezt a receptet annak ajánlom, aki nem szeret a sütéssel vesződni. Háztartási keksz, vaníliakrém és barack kombinációja. Ilyenkor is üdítő finomság, de nyáron a nagy melegbe a hűtőből kivett gyümölcsös édesség igazi felfrissülést jelent az ember számára.


Barackos torta

Hozzávalók:

25 dkg háztartási keksz,
10 dkg margarin,
2 evőkanál porcukor,
rum aroma,
kb. 1 dl tej 

Krémhez:

2 csomag vaníliás pudingpor,
8 evőkanál porcukor,
1 liter tej,
őszibarack befőtt  ( csináltam már sárgabarackkal is, mindegyik nagyon finom)

Elkészítése: 

A háztartási kekszet összetördeljük, hozzáadjuk a hozzávalókat, összedolgozzuk, annyi tejet adunk hozzá, hogy összeálljon.
A vaníliás pudingporokból a tejjel és cukorral pudingot főzünk.
A tortaformát egy picit bemargarinozzuk, majd belenyomkodjuk a kekszes masszát egyenletesen. Ezután, szépen telerakjuk a félbe vágott barackokkal, majd a tetejére simítjuk a pudingot. 
Csokireszeléket, vagy kakaóport szórunk rá.  Hűtőszekrénybe tesszük, legalább 2 órára. Utána szeletelhető és fogyasztható. 

 Üdítő, hideg gyümölcsös finomság. 

2015. január 13., kedd

Sajtfánk

Vendégváró falatkák, nagyon finom. Gyorsan, bármikor egyszerűen elkészíthető ez a sajtos finomság! Liszt érzékenyek kukoricaliszttel, vagy rizsliszttel is elkészíthetik.

Sajtfánk
Hozzávalók:

A tésztához:
20-25 db 4 személyre

2.5 dl tej,
10 dkg vaj,
15 dkg finomliszt,
1 kávéskanál só,
1 késhegynyi bors.
4 db tojás,
10 dkg trappista sajt,

A tetejére: 
1 db tojássárga,
5 dkg trappista sajt

Elkészítése:
Hasonlóan készül, mint a képviselőfánk.
A tejet a vajjal felforraljuk, amikor forr, akkor hozzáadjuk a sóval, borssal elkevert lisztet. Takarék lángon addig keverjük, amíg teljesen homogén nem lesz, akkor jó amikor elválik az edény falától.
Hagyjuk hűlni egy picit, majd a tojásokat egyenként hozzáadva jól kikeverjük. Ezután beledolgozzuk a reszelt sajtot. A tésztamasszának nem szabad folyósnak lenni! Addig kell keverni, míg keményebb nem lesz.
Sütő papírral bélelt tepsibe, diónyi adagokat  nyomunk habzsákkal, (Én kanállal rakosgattam a halmokat.) A tetejét megkenjük felvert tojássárgájával, sajttal megszórjuk és előmelegített sütőben  tesszük. Körülbelül 30 perc alatt megsül. A sütőt nem szabad kinyitni, amíg meg nem sülnek, akkor jó ha már szép piros a teteje, akkor nem esik össze.

Jó étvágyat kívánok hozzá!
Számolni kell vele, hogy gyorsan elfogy!




2015. január 12., hétfő

Vaníliás karika diétásan

Tejmentesen, tojásmentesen és laktózmentesen is el lehet készíteni a vaníliás karikát, lekvárral összeragasztva. Vaníliás koszorúnak is nevezik. Diétázva sem kell lemondani a finomságokról.

Vaníliás karika




Hozzávalók:
Tésztához:

35 dkg rétesliszt,
20 dkg tejmentes margarin,
15 dkg porcukor,
szódabikarbóna egy késheggyel,
1/2 tejtől mentes sütőpor,
1 csomag tejtől mentes vaníliás cukor,
4 evőkanál tejtől mentes növényi tejszínpótló hab,
1  nem vegyszeres citrom reszelt héja

Ragasztáshoz: 

lekvár

Elkészítése:

Összekeverjük a poranyagokat, majd a margarinnal elmorzsoljuk. hozzáadjuk még a többi alkotórészt is és  összegyúrjuk. Kinyújtjuk vékonyra és formaszaggatóval kiszaggatjuk. Előmelegített sütőben sütjük. Körülbelül 15 perc alatt megsül.
Még melegen porcukorba forgatjuk és lekvárral 2-2 összeragadtunk.

U.I.: Icám! Ezt neked ajánlom szeretettel! Nem kell lemondani a finomságokról...


2015. január 11., vasárnap

Sakk szelet

Ez a margarinos sütemény nagyon mutatós. Az édes tészta, a savanykás lekvár és dió igazán finom ízharmóniát eredményez. Egy sárga és egy kakaós lapból álló tészta lekvárral összeragasztva, dióba hempergetve. Ajánlom ebédre, vacsorára, de vendégvárónak is kiváló.


Hozzávalók:
32 dkg margarin,
32 dkg porcukor,
25 dkg liszt,
5 dkg kakaó,
6 tojás

A töltéshez:
25 dkg lekvár,

A meghintéshez:
Darált dió, vagy kristálycukor
Sakk szelet

Elkészítése:

A margarint a porcukorral habosra keverjük. A tojásokat egyenként hozzáadjuk, és jól kikeverjük. A lisztet elfelezzük, az egyik feléhez keverjük a kakaót. A vajas masszát is elfelezzük, egyik felébe keverjük a lisztet, a másik felébe a kakaós lisztet. Papírral borított tepsiken, egyenlő nagyságú lapokat sütünk, 200 fokos sütőben, kb. 15 perc alatt. (Akkor jó, amikor már nem fényes a teteje.)

Sütés után a lapokat keresztbe vágjuk, és lekvárral megkenve egymásra rétegezzük. (Én baracklekvárt használtam.) Egy sárga, egy barna csíkozásban rakjuk össze a tésztát, majd papírt borítunk rá és lepréseljük.
Ezután éles késsel hosszában 1 cm-es csíkokra felvágjuk. A lapokat lekvárral megkenjük és ismét egymásra rétegezzük. ( Így a csíkok sakktáblaszerűen váltakoznak).  Én kettő-kettő csíkot ragasztottam össze, majd minden oldalát megkentem lekvárral, végül darált dióba forgattam. Így négy rudat kaptam, amit egy centi széles szeletekre vágtam.

U.I.: 
Fontos, hogy a két tésztamassza egyforma mennyiségű legyen, és azt egyenletesen oszlassuk el a tepsibe, akkor egyforma magasságú tésztát kapunk, és akkor pontosan illeszkedik a sárga, és a barna tészta egymáshoz.  Nekem egy kicsit vékonyabb lett a sárga tésztám, ezért nem pontosan illeszkedik egymáshoz, de ez az ízén nem változtat semmit. 

2015. január 9., péntek

Csibe falatok baconben

Csirkemell fűszeresen baconbe tekerve, szezámmagos morzsába forgatva, sütőben sütve gyorsan elkészíthető, egyszerű és nagyon finom. Ebédre ajánlom, de az ünnepi asztalon is megállja a helyét.

Csibe falatok baconben

Hozzávalók:

Csirkemell,
bacon szalonna,
morzsa,
szezámmag,
só,
bors,
szerecsendió ízlés szerint.

Elkészítése:

A csirkemellet csíkokra szeljük, sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval megszórjuk ízlés szerint. Minden csirkemell darabot baconbe tekerünk, majd szezámmagos morzsába hempergetjük.
Olajjal kikent tepsibe rakjuk, majd forró sütőben 15 perc alatt ropogósra sütjük.
Gyorsan sül, figyelni kell, ne hogy a morzsa megégjen.
Én rizzsel tálaltam, de jó hozzá a krumpli,vagy bármilyen saláta is.


U.I.:
A csirke helyett, pulykahússal is elkészíthető.
Én már nagyon sokszor készítettem, mindenki szereti a családomban.



2015. január 8., csütörtök

Favágó szelet krokettel

Nagyon finom vasárnapi ebéd. Különleges ízkompozíció a mézes, ketchupös szósszal készült sütőben sült tarja. Úgy, ahogy én készítem. Én a morzsába raktam szezámmagot is. Egyszerű módon készített krokettel tálalva.


Hozzávalók:

1 kg csont nélküli sertés tarja,
Szószhoz:
1/2 doboz ketchup,
3 evőkanál méz, ( Én bőven mérem)
4 dl víz,
bors, őrölt szerecsendió  ízlés szerint,
liszt,

Kroketthez:

65 dkg burgonya, 
25 dkg liszt,
15 dkg zsemlemorzsa,
2 tojás,
só, bors, szerecsendió ízlés szerint
Favágó szelet

Elkészítése:

A tarját felszeleteljük, egy kicsit kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, majd lisztbe forgatjuk, Sok liszt legyen rajta! Ez fogja majd besűríteni a  szószunkat. Kizsírozott tepsibe rakjuk, szépen sorba, úgy hogy az egyik szeletet félig takarja a másik szelet hús. Előmelegített sütőbe rásütjük a lisztet a húsra, amíg sül elkészítjük a szószt. Összekeverjük a hozzávalókat és amikor a liszt rásült a húsra akkor kivesszük a sütőből és ráöntjük az egészet, úgy hogy mindenhol érje a húst. Letakarjuk alufóliával és 1/2 órán át sütjük, majd a fóliát levéve még 5 percig pirítjuk.

A kroketthez a krumplit megfőzzük, leszűrjük, összetörjük, majd amikor már meghűlt ráütjük a tojásokat, hozzáadjuk a lisztet, ízesítjük sóval, borssal és  sok szerecsendióval. Gyúrható tésztát kapunk. 
Morzsán rudakat nyújtunk, késsel egyforma darabkákra szeljük. Majd bő forró olajban kisütjük, sütőlapáttal rakjuk az olajba és azzal is szedjük ki. Így gyorsan dolgozhatunk. Teljesen más az íze sütőben sütve, mint amikor külön forró olajban elősütjük a húst. 

Ui.:
 Amikor rántott húst sütök annak a morzsájába is rakok szezámmagot. Így csempészem az étrendünkbe a magokat... 

2015. január 7., szerda

Lábtörlő recept

Ez a recept a kedvenceim egyike, mert gyorsan elkészíthető, nagyon mutatós és nem utolsósorban nagyon finom is. Nálunk minden alkalommal nagy sikere van. Gyors vacsorának kiváló! Nem kell hozzá más, mint virsli, leveles tészta és sajt. Hogy, hogyan lesz lábtörlő belőle? Nézd meg a receptjét...

Lábtörlő

Lábtörlő recept
Hozzávalók:
1 csomag fagyasztott leveles tészta,
3 csomag virsli ( füstlit használok)
kenéshez: tojás,
tetejére: sajt tetszés szerint

Elkészítése:
A tésztát tepsi méretűre nyújtjuk. Zsírozott, lisztezett tepsibe emeljük a kinyújtott tésztát (zsírpapírral bélelt tepsi is jó). Késsel hosszanti irányban végigvágjuk a tésztát. A végeinél, a szélén körülbelül 2 cm-t meghagyunk, nem vágjuk be. Majd szépen beleszőjük a virsliket a tésztába. Egyik csík a virsli alatt, a másik csík a virsli felett lesz. Megkenjük a felvert tojással, majd tetszés szerint megszórjuk sajttal. Előmelegített sütőben szép pirosra sütjük. A sütési idő körülbelül 15 perc. A sütő begyújtásával kezdjük, mire bemelegszik kész is a remekmű.

A receptem megjelent a Receptneked.hu oldalon, nagy sikert aratott. 
http://receptneked.hu/gyors/labtorlo-2/
Gyors, könnyű és finom!

2015. január 6., kedd

Képviselőfánk

Egyszerű sütemény recept a képviselőfánk receptje, nem kell hozzá sok minden. Nem is tart sokáig elkészíteni. A végeredmény, pedig mutatós és finom. Habos, krémes puffancsok. Forrázott tésztát készítünk. Vaníliás krémmel töltjük...
Képviselőfánk

Hozzávalók:

Tésztához:

20 evőkanál víz, 
16 dkg zsír,
16 dkg liszt,
8 egész tojás,

Krémhez:

1/2 liter tej,
5 evőkanál liszt,
3 tojássárgája,
3 evőkanál cukor,
2 csomag vaníliás cukor, ( vagy vanília rúd bele)
2 dl tejszín



Elkészítése:

A zsírt a vízzel felforraljuk, amikor forr a lisztet belekeverjük, addig főzzük állandóan kevergetve, amíg el nem válik az edény falától. Levesszük a tűzről, a tojásokat leütjük és felverjük egy kicsit villával, majd apránként beledolgozzuk a meleg masszába. Egy nagy méretű tepsit kizsírozunk, lisztezünk, (vagy zsírpapírral bélelünk), majd kanalanként belerakjuk a masszát, a tetejét a kanállal megcsavarjuk egy kicsit. Ne rakjuk túl közel egymáshoz, mert megfognak nőni.  Egy nagy tepsibe 20 db kanál nagyságú gombóc kerül. Ha valaki nagyon szépet szeretne sütni, az habzsákba rakja a masszát és azzal nyomja a kis diónál egy picivel nagyobb méretű halmokat a tepsibe. Előmelegített sütőben sütjük. 10 percig nem szabad megnézni. Körülbelül 20 perc, míg elkezd pirulni, ha megpirult, akkor még takarék lángon szárítjuk egy kicsit ( kb. 15 percig). Utána lehet kivenni, én a sütőben hagyom kihűlni, így nem esik össze.

A krémhez a vaníliás cukrot a cukorral és a tojássárgákkal elkeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet és csomó mentesre keverjük, egy kis tej hozzáadásával.(Ha vanília rudat használunk, akkor azt a tejhez adjuk hozzá). A többi tejet felforraljuk és elkeverjük benne a tojásos masszát és pudingot főzünk belőle. Amikor kihűlt, akkor a  habbá vert tejszínből adunk hozzá 4 kanállal. Ezzel lazítjuk a krémet.  Finoman elkeverve, hogy ne törjön meg a hab.

A kis fánkok tetejét levágjuk, és ebbe kanalazzuk a krémet. Aki nagyon mutatós fánkocskákat szeretne, az habzsákból nyomja bele és így szebb lesz. Rakhatunk a krém tetejére még tejszínt, ettől szebb, finomabb és magasabb lesz, de ez akár el is maradhat. Ha készen vagyunk, visszahelyezzük a kis kalapokat és megszitálhatjuk porcukorral, és már kész is a remekmű. Aki még a tetejét tovább szeretné cifrázni, az olvasztott csokoládét is csurgathat rá.

U.I.:
Amikor több félét sütöttem, kevesebb időm állt rendelkezésre, akkor volt már olyan, hogy a vanília krémet 2 csomag vaníliás puding porból  készítettem el. Úgy is nagyon finom.

Képviselőfánk 6 tojásból

Az arány a következő:
15 dkg zsír,
15 dkg liszt,
17 kanál víz,
6 tojás,

Elkészítése a fentebb leírt módon történik.



2015. január 5., hétfő

Zita szelet

Az egyik legjobb gesztenyés, rumos krémmel és diós tésztával készülő finomság a Zita szelet. Pár éve fedeztem fel ezt a receptet, elkészítettem és rögtön be is tettem a legjobb receptjeim közé. Igazi krémes édesség, az ünnepi asztalon is megállja a helyét. Ajánlom ebédre, vacsorára, vagy vendégvárásra.

Hozzávalók:

A tésztához:

6 db tojássárgája,
6 evőkanál porcukor,
6 evőkanál víz,
2 evőkanál kakaópor,
15 dkg darált dió,
6 evőkanál liszt,
1/2 csomag sütőpor,
6 db tojásfehérje kemény habja

Krémhez:

25 dkg margarin,
15 dkg porcukor,
rum, ízlés szerint,
35 dkg gesztenyemassza,
1 csomag vaníliás pudingpor,
1 evőkanál liszt,
3 dl tej

A bevonáshoz:

15 dkg tortabevonó csokoládé,
5 dkg fehér csokoládé, (ez elhagyható)
2 evőkanál olaj
Zita szelet


Elkészítése:

A tojás sárgákat a cukorral habosra keverjük.
Hozzáadjuk a vizet, a kakaóport, a darált diót, a sütőporral elkevert lisztet és a tojásfehérjék kemény habját.
A tészta masszát kétfelé vesszük.
25X39 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsiben 2 lapot sütünk.

Krém elkészítése:

A margarint a porcukorral kikeverjük és rummal ízesítjük. Ezt is két felé vesszük.
Egyikbe a 35 dkg gesztenye masszát tesszük és az alsó lapra kenjük.
A vaníliás pudingport és lisztet kevés tejjel simára keverjük, majd a többi tejet is hozzá adjuk és felfőzzük.
Ha kihűlt, akkor adjuk a margarinos krém másik feléhez.
Rákenjük a gesztenyekrémre és befedjük a másik lappal.
Porcukorral is megszórhatjuk, vagy csokival bevonjuk.
Díszíthetjük úgy is, hogy a tortabevonó tetejére tesszük a fehér csokit márványozzuk azt.
Ez el is hagyható, én sem csináltam, de ha mutatós sütit akarunk, akkor érdemes vele vesződni.

A márványozást, így végezd el:

A sütemény egyik sarkából kiindulva átlós csíkokat csorgass a fehér csokiból a barna csokira, egymástól 2 cm-es távolságra. A kés lapjával ugyan ilyen csíkokat húzunk, de most a szomszédos sarokból kiindulva. Ezek a csíkok merőlegesek lesznek az első csíkokra.  Kockás mintát kapunk így. Ezután pedig ismét az első sarokból kiindulva, de az első csíkokkal párhuzamosan újra becsíkozzuk a sütit. Ettől a húzogatástól kis hurkok fognak keletkezni. Hagyjuk rászáradni a csokit.  

Jó étvágyat hozzá!

U.I.:

 Vigyázat! Függőséget okozhat, olyan finom...




2015. január 1., csütörtök

Lajos imádat recept

Ez a receptem is nagyon régi, még a nagyanyámé volt. A sült diós tészta a vaníliás krémmel a tetején csokival isteni ízkombináció. Nagyon finom édes süti. Ajánlom ebédre, vacsorára, vendégvárónak és ünnepre is.

Hozzávalók:
4 tojás,
17 dkg porcukor,
2 evőkanál olvasztott méz,
16 dkg liszt,
1 kávéskanál szódabikarbóna,
5 dkg vágott dió,

Krémhez:

3 dl tej,
3 evőkanál liszt,
20 dkg cukor,
20 dkg rámamargarin,
1 vaníliás cukor,

Tetejére:

5 dkg margarin,
2 kávéskanál kakaó

Elkészítése:

A 4 tojássárgáját a porcukorral habosra keverjük, hozzáadjuk az olvasztott mézet, belekeverjük a szódabikarbónás lisztet, majd a vágott diót is. Végül, pedig a tojások felvert, kemény habjával óvatosan összeforgatjuk. Zsírozott, lisztezett tepsibe öntjük. Forró sütőbe tesszük, majd takarékon sütjük.
Tűpróbával lehet ellenőrizni, hogy átsült-e. Ha megsült, hagyjuk kihűlni, addig elkészítjük a krémet.
A tejet a liszttel csomómentesre keverjük, majd gőz felett sűrűre főzzük. Ezt is kihűtjük.
A margarint habosra keverjük a cukorral és a vaníliás cukorral, majd az egészet összekeverjük.
Ezt a krémet kenjük a kihűlt tésztára.
A maradék margarint és a kakaót összeolvasztjuk és a krém tetejére kenjük.

Nagyon különleges sütemény és nagyon finom is!
Lajos imádat
U.I.: Ehhez a sütihez van egy kis sztorim is.
A vejemnek nagyon ízlett a Lajos imádat.
Amikor a nagyobbik lányom és családja egyik alkalommal haza jött, akkor ezt a sütit készítettem nekik.  Legközelebb, amikor haza vártam őket megkérdeztem, hogy mit süssek.,ki mit enne meg...
A vejem válasza pedig az volt, hogy "olyan áldást kérek, amit múltkor csináltál".
Ettől kezdve nálunk a Lajos imádat neve "Áldás" lett.