2015. március 3., kedd

Paradicsomleves házi reszelt tésztával

Télen nálunk sokszor készül paradicsomleves, mert vitamindús és egyszerű az elkészítése. Ősszel mindig főzünk be paradicsomot télire. Ilyenkor csak elővesszük és készülhet is a paradicsomos finomság.

Hozzávalók:

1/2 l házi paradicsomlé, (vagy 140 g sűrített paradicsom),
1/2 l víz, (vagy 1 l víz, ha sűrítményt használunk),
2-3 evőkanál cukor (ki milyen édesen szereti),
1 kiskanál só,
1 közepes fej vöröshagyma,
3 evőkanál olaj,
1 evőkanál liszt,
1 kávéskanál őrölt pirospaprika,
petrezselyem zöld,
bazsalikom

Reszelt tésztához:

1 tojás,
csipetnyi só,
3 fél marék liszt
Ételrecept-levesek
Paradicsomleves

Elkészítése:

Az olajból és a lisztből világos rántást készítünk, megszórjuk a pirospaprikával és felengedjük a paradicsomlével és a vízzel. Beletesszük a megpucolt vöröshagymát egészben, nyáron egy egész csokor petrezselyemzöldet is belefőzők, most szárított petrezselyem zöldet raktam bele és bazsalikomot. 30 percig főzőm, majd belefőzőm a reszeltet is. A hagymát eltávolítom a levesből és úgy tálalom.
A reszelt tészta pedig úgy készül, hogy az anyagokat összegyúrom, majd egy nagyobb lyukú reszelőn lereszelem, egy kicsit lisztezem, hogy ne ragadjon össze, és mehet is a levesbe.
Régen, menzákon betűtésztával tálalták és mi gyerekek nagyon szerettük.

2015. március 1., vasárnap

Sült tepsis krumpli gombával és baconnel megszórva

A tepsis krumplinak ezer változata létezik. Ez a gombával kombinált változat nem a megszokott kategória. Igen ízletes! A bacon pedig megkoronázza mindezt.

Hozzávalók:

1 kg burgonya,
30 dkg gomba, ( csiperkét használtam)
15 dkg bacon szalonna,
só, bors ízlés szerint

Öntethez:

2 dl tejszín,
1 dl tej,
2-3 gerezd összezúzott fokhagyma,
só, bors, vegeta ízlés szerint
Ételrecept-sültek
Tepsis krumpli gombával és baconnel

Elkészítése:

A krumplit megpucoljuk, megmossuk és vékony karikákra szeljük. A gombát is megpucoljuk, megmossuk és elszeleteljük. A bacon szalonnát is felaprítjuk.
Egy tepsibe, vagy jénaitálba legyezőszerűen lerakjuk a krumpli szeleteket, majd erre szórunk gomba szeleteket és megsózzuk, borsozzuk. Ezután ismét legyezőszerűen rakunk rá krumplit, majd ismét a gombát, ezt ismét sózzuk, borsozzuk. Amikor mindet beleraktuk, akkor megszórjuk a baconszalonna darabkákkal.
Ezt leöntjük az öntettel, amit úgy készítünk, hogy a tejszínt és a tejet összekeverjük, majd ízesítjük a zúzott fokhagymával, sóval, borssal és vegetát is tehetünk bele.
Lefedjük alufóliával és sütőbe tesszük. Egy órát sütjük így, majd levesszük a fóliát és még pirítjuk 1/2 óráig.
  Nagyon finom egytálétel.

2015. február 28., szombat

Gumi torta fekete szederrel

Ez a gumi sütemény receptje, amihez egy kicsit hozzátettem. Gyümölccsel kombináltam. Ezt a süteményt, ajánlom minden kopásos betegségben szenvedőnek. Nem kell sütni!

Hozzávalók: 

1 csomag zselatin (20 g),
3 dl víz,
6 egész tojás,
2 csomag vaníliás cukor,
12 evőkanál porcukor,
2 evőkanál kakaó,
1 pohár tejföl (2 dl),
1 csomag piros színű gyümölcskocsonya,
10 dkg gyümölcs, (én szederrel készítettem)
Torták-Gumi sütemény
Gumi torta szederrel

Elkészítése:

A 3 dl langyos vízbe tesszük a zselatint, majd melegítjük és közben keverjük oldódásig, forrnia nem szabad. Kihűtjük és három részre osztjuk.

  1. 3 egész tojást habosra keverünk 4 evőkanál porcukorral, 1 csomag vaníliás cukorral, hozzáadunk egy rész zselatint, Kivajazott tortaformába öntjük és dermedésig hűtőbe tesszük. A  hideg vajjal alaposan megkentem a tortaformát az összeeresztéseknél, hogy ne tudjon kifolyni a masszánk.
  2. 3 egész tojást habosra keverünk 4 evőkanál porcukorral és 2 evőkanál kakaóval, ehhez adjuk a 2. rész zselatint. Akkor öntjük a tortaformába, amikor az első adagunk, már megdermedt. Hűtőbe tesszük.
  3. 1 pohár tejfölt elkeverünk 4 evőkanál porcukorral és 1 csomag vaníliás cukorral, majd hozzákeverjük a 3. rész zselatint. Akkor öntjük a tortaformába, amikor az előző rész már megdermedt. Hűtőbe tesszük.
  4. 1 adag gyümölcs kocsonyát készítünk a leírása szerint. Amikor megdermedt a tortaformánkban a tejfölös réteg is, akkor kivesszük és kirakjuk gyümölccsel, majd erre öntjük a gyümölcskocsonyát. Ismételten hűtőbe tesszük. 
Amikor már megdermedt, akkor óvatosan levesszük a tortaformát és már kínálhatjuk is a gyümölcsös finomságot.

2015. február 27., péntek

Gánica (dödölle)

Nagyanyáink étele ez a krumplis finomság. Főtt, sült krumplis tészta sült vöröshagymával és tejfellel.
Nagyon finom, egyszerű és gyorsan elkészíthető.

Hozzávalók:

3-5 nagy szem burgonya,
Kb. fél kg liszt, ( nem mértem, annyit tettem hozzá, amit a krumpli fel vett)
só,
2 nagy fej vöröshagyma,
2-4 dl tejföl,
Ételrecept-tészta tejföllel
Gánica (dödölle)
Elkészítése:

A krumplit meghámozzuk, felszeljük, sós vízben megfőzzük, annyi vízben, hogy éppen ellepje.
Amikor, megfőtt, akkor (én egy kis levet öntöttem le róla, van aki nem önt le róla semmit) krumplinyomóval összetörjük.
Ezután az összetört krumplit feltesszük a tűzre és annyi lisztet adunk hozzá, amennyit felvesz és erőnket összeszedve fakanállal keverjük, beledolgozzuk a lisztet, ez a művelet egy kicsit nehéz. Jó kemény tésztát kapunk.
Amíg a krumpli fől, addig megpucoljuk a hagymát és felkockázzuk. Bő zsíron üvegesre dinszteljük.
Itt jön az én egyedi készítési módszerem, Nem sütőben sütőm, hanem serpenyőben, forró olajban. Kanalanként, teszem a forró olajba, de úgy, hogy a kanalat belemártom a hagymába és hagymásan szedem ki a tésztát és teszem az olajba és a tetejére is teszek a hagymából, ezt sütöm meg, amikor az egyik fele megsült, megfordítom és sütöm a másik felét, amikor megpirult, akkor kiszedem egy tálba, Ezt addig ismétlem amíg van tésztám. Ha marad a hagymából, akkor azt a tetejére öntöm és tejföllel kínálom.
Van aki, a hagymához őrölt pirospaprikát is tesz, tepsibe kanalazza a tésztát és a tetejére kerül a paprikás hagyma. Sütőben süti ropogósra. Ahány ház, annyi szokás...

Tojásos nokedli

Hamarosan itt a tavasz a tojásos nokedli szezonja, olcsó, gyorsan elkészíthető és ropogós, friss fejes salátával tálalva feltölti a szervezetünk vitaminnal.

Hozzávalók:

1/2 kg liszt,
2 tojás,
só ízlés szerint ( én 1 csapott kiskanál sót tettem bele),
Kb. 2 dl víz
7 tojás,
kevés olaj,
Ételrecept-tészták-tojásos
Tojásos nokedli

Elkészítése:

A lisztet a 2 tojással, sóval és vízzel kikeverjük, Annyi vizet öntünk hozzá, hogy ne legyen túl kemény, de folyós sem a tészta.
Egy fazékban vizet forralunk, és amikor forr, akkor beleszaggatjuk nokedliszaggatóval. Majd amikor feljön a nokedli a víz tetejére, akkor kiszedjük szűrőkanállal. Előre odakészítünk egy lábast, amibe egy kis olajat öntünk, erre szedjük ki a nokedlit és ráöntjük az előre felvert 7 tojást, amit szintén sózunk. Rásütjük a tojásokat és friss salátával tálaljuk.
Még finomabbá tehetjük, ha szalonnát sütünk alá és erre szedjük rá a nokedlit. 

2015. február 23., hétfő

Currys csirkemell pitával (indiai)

Ezt az indiai currys csirkemellet a kisebbik lányom készítette el először és annyira ízlett, hogy azóta én is többször készítettem. Ráadásul a kurkuma, a gyömbér és fahéj fokozza a vérkeringést, támogatja a kollagén képződését, koleszterinszint csökkentő hatású és még számos egyéb egészségünkre ható jó tulajdonsággal bírnak.
Hozzávalók:

2 egész csirkemell felkockázva,
1 egész, vagy 1-2 teáskanál fahéj,
5-6 db szegfűszeg,
5-6 kardamon mag,
2 fej vöröshagyma,
2 teás kanál gyömbér,
3-6 gerezd fokhagyma,
2 teáskanál kurkuma,
1 teáskanál őrölt koriander,
2 teáskanál kömény,
1-2 teáskanál csili,
2-3 db paradicsom, vagy 1 doboz paradicsom püré,
csipetnyi só

Purihoz: (indiai puffasztott kenyér)

1 csésze liszt, ( 2,5 dl)
1 teáskanál só,
1 teáskanál olaj,
1-2 teáskanál fűszerkömény,
1/2 csésze víz,

A sütéshez:
olaj
Ételrecept-húsos-fűszeres
Currys csirkemell pitával

Elkészítése:

Felforrósítjuk az olajat, beletesszük a fahéjat, szegfűszeget és kardamon magot. Addig pirítjuk, míg nem jön az illata, folyton keverjük, hogy le ne égjen. Az előre lereszelt hagymát belerakjuk a fűszeres olajba, tovább pirítjuk, amikor már a hagyma barna, akkor öntünk alá egy kis vizet, hogy a hagyma le ne égjen. Ezután fűszerezzük, ( nem kaptam kardamon magot ezért én 1 teáskanál cukrot tettem bele, mert a kardamon édeskés ízű, de ezt csak akkor már amikor a többi fűszert tettem bele). Tehát belekerül a gyömbér, a zúzott fokhagyma, kurkuma, koriander, kömény és a csili, összepirítjuk.
Ha friss paradicsommal dolgozunk, akkor azt előtte 10 percig kell főzni és úgy tesszük a fűszeres hagymához, vagy ha paradicsompürét használunk, azt mindjárt rakhatjuk a fűszerek után. Csak ezután kerül bele a hús kockákra vágva.Kis vizet teszünk alá és megfőzzük. Sűrű sárgás-barnás szaftot kell kapni a végére.

Puri elkészítése:

A hozzávalókból jól gyúrható tésztát kapunk, olajos kézzel átgyúrjuk, 15 percig pihentetjük.
Utána 8 részre osztjuk és olajos kézzel átgyúrjuk, majd kinyújtjuk egyesével kör alakúra.
Forró olajban egyesével sütjük, folyamatosan lenyomkodjuk, megfordítjuk, nyomkodjuk. Gyorsan sül. Aranybarnára sütjük.


Halrudak krumplipürével

Heti rendszerességgel ajánlatos halat fogyasztanunk, ez egy gyors és egyszerű módja, hogy eleget tegyünk az ajánlásnak. 30 perc alatt kész az ebédünk, vagy a vacsoránk és még egészséges is.

Hozzávalók: ( 2 személyre)

1 csomag 250 g.-os gyorsfagyasztott, panírozott halrudak,
olaj a sütéshez

A püréhez: 
1/2 kg burgonya,
diónyi vaj,
kevés tej
Ételrecept-halas
Halrudak krumplipürével

Elkészítése:

Forrósítsuk fel az olajat a serpenyőben, beletesszük a rudacskákat és sütjük, megforgatjuk, hogy a másik oldala is átsüljön. 6-8 perc alatt készre sütjük.

A krumplipüréhez a krumplit meghámozzuk, feldaraboljuk és sós vízben megfőzzük.
Amikor megfőtt leszűrjük a levét. A leszűrt krumplihoz adunk diónyi vajat, egy kis tejet és habverővel kikeverjük. 20-30 perc alatt elkészül, és már tálalhatjuk is. Majonézt is kínálhatunk mellé.

Finom, egyszerű és könnyű ebéd vagy vacsora.