A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egészséges. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egészséges. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 20., szombat

Paradicsomlé télire

Kedvező áron sikerült vennem paradicsomot, így mindjárt vettem 15 kg. Régebben saját magunk termeltük meg a család számára szükséges éves mennyiséget. Így rendelkezésemre állnak ilyen méretű edények.
Paradicsomlé
Hozzávalók:
sok paradicsom,
cukor,
tartósítószer

Elkészítése:

Egyik nap a paradicsomokat megmostam, kivágtam a nem megfelelő részeket, négybe vágtam.
Egy nagy erre a célra rendszeresített edényben feltettem főni. Amikor megfőtt, hagytam kihűlni.
Másnap paradicsom passzírozón átnyomtam az egészet.
Egy mérőkancsóval megmértem a lémennyiségét.
Minden liter léhez, tettem 3 evőkanál cukrot ( ez ízlés szerint változtatható), majd az egészet felforraltam, Én a 10 l léhez tettem 2 kávéskanálnyi tartósítót. Régebben szalicilt használtam, most nátrium benzoátot  raktam bele. Forrón üvegekbe töltöttem, lezártam és száraz dunsztban hagytam kihűlni. Harmadik nap felcímkéztem és a helyükre raktam a finom nedűt.

Ivólének is nagyon finom, Paradicsomlevest, töltött paprikát, indiai curryt, stb. szoktam belőle csinálni.
U.I.:
Régen tölcséren keresztül töltöttem sörös üvegekbe, de ezekbe az üvegekbe sokkal egyszerűbb és gyorsabb belemerni.

2016. augusztus 16., kedd

Lecsó télire

Leszedtem az első adag paprikát, paradicsomot a biokertemből. Lecsót tettem el belőle télire tartósítószer mentesen, régi jól bevált recept alapján.

Hozzávalók.

5 kg paprika,
1 kg vöröshagyma,
1 kg paradicsom,
10-20 dkg só,
1 üveg napraforgó étolaj

Elkészítése:

Megmostam és felszeleteltem az ép és egészséges zöldségeket. Az olaj felét felmelegítettem és ebbe fonnyasztottam meg a hagymát, majd bele tettem a paprikát is. Együtt sütöttem, egy kevés vizet is öntöttem alá, hogy ne égjen le. Majd amikor már a paprika is jól összeesett, hozzáadtam a paradicsomot is. Sóztam, ajánlom a kóstolást a sózásnál. Amikor elkészült tiszta üvegekbe töltöttem, nem teljesen tele, mert a tetejére kb. egy ujjnyi olajat is töltöttem. Ez az olaj zárja le a lecsót, így nem romlik meg. Majd lezártam és száraz dunsztba hagytam kihűlni. 

2016. július 16., szombat

Bazsalikomos- gyömbéres cukkinikrémleves

Gyorsan elkészülő, egészséges, egyszerű de finom krémlevest készítettem. Fél óra alatt készen voltam vele.
A lágy krémleves a ropogós kenyérkockákkal nagyon jó páros.
Hozzávalók:

1 közepes nagyságú cukkini,
1 nagy fej vöröshagyma,
1 erőleves kocka,
őrölt fekete bors, bazsalikom ízlés szerint,
1 késhegynyi gyömbérpor,
5 dl víz

Elkészítése:

A hagymát felkockáztam és kevés zsiradékon üvegesre pároltam. A cukkinit is kisebb kockákra vágtam, hozzáadtam a hagymához. Együtt pároltam még egy kicsit, majd felöntöttem fél liter vízzel. Belemorzsoltam a leveskockát, forrástól számítva kb. 20 percig főztem. Amikor már majdnem kész volt, akkor tettem bele a borsot és a gyömbért. Sózni nem sóztam, mert nekem elég volt az a só mennyiség, amit a leveskocka tartalmazott. Mindenki saját szájíze szerint sózzon utána. Használhatunk más leveskockát is pl. hús-, zöldségleves kockát. Amikor már puha volt a cukkini, levettem a tűzről és összeturmixoltam. Kenyérkockákat pirítottam mellé.

U.I.:
A magas illóolaj tartalmú, nemes aromájú fűszereket érdemes a főzés befejezte előtt nem sokkal hozzáadni, mert a hosszas főzés hatására elveszthetik aromájukat.
Ilyen fűszerek pl. a fekete bors, szegfűbors, babérlevél, köménymag, zeller,  

2015. szeptember 13., vasárnap

Fügeragú

A sok fügém, hogy ne vesszen kárba, igyekszem az étrendünkbe is beilleszteni. Ezért találtam ki ezt a ragút. Aki szereti az édes-savanyú ízeket, annak biztosan ízleni fog. Érdekes új ízek, de nekem bejött!
Sült hús mellé krumplipürével együtt tálaltam.
Fügeragú

Hozzávalók:

8 füge,
1 kisebb fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
1 evőkanál méz,
5 evőkanál ketchup,
1 lapos evőkanál liszt,  
2 dl víz,
1 ág kakukkfű,
csipet kurkuma,
csipet törött magyarbors,
csipet só
2 evőkanál olaj,

Elkészítése:

A hagymát megdinszteltem az olajon, hozzáadtam a fokhagymát is, megszórtam a liszttel, felengedtem a vízzel. Beletettem a ketchupöt és a mézet, valamint a fűszereket is, végén került bele a felaprított füge. Körülbelül 10-15 percig főztem és már kész is volt. Még melegen tálaltam a hússal és a krumplipürével együtt.


2015. szeptember 6., vasárnap

Körte csemege

A körte héjában és magában a gyümölcsben sok fajta vitamin,ásványi anyag, fehérje-alkotórész van, egymással harmonikus egyensúlyban. Ezek az ember anyagcseréjében jól hasznosulnak.
Tartalmaz káliumot, nátriumot, rezet, cinket, kalciumot, foszfort.  Magas a folsav tartalma, ami a vérképzéshez szükséges, valamint a "boldogsághormon" termelődését segíti elő.
Nagyon fontos tulajdonsága, hogy elősegíti a nehézfémek és a mérgező anyagok (ólom, higany), és a különféle konzerváló anyagok megkötését, semlegesítését, valamint ezek kiürülését a szervezetből.
Salaktalanítja a beleket, a káliumnak köszönhetően szabályozza a vízháztartást.  A körte víz tartalma magas, ezért folyadék pótlásra is ehetjük. C vitamin tartalma az immunrendszert erősíti. 
Megszünteti a székrekedést, segít emésztési zavarokban is. A különféle vese- és húgyhólyag bántalmakat is csökkentheti.
Vilmoskörte

Hozzávalók:

4 édes körte,
2 evőkanál citromlé,
2 evőkanál méz

Elkészítése:

A gyümölcsöt mossuk meg, vágjuk fel, vegyük ki a magokat. Nyomkodjuk szét, vagy vágjuk kockákra.
Keverjük össze a citromlével és a mézzel. Csészében azonnal tálaljuk.

Nekem most érik a Vilmoskörtém, isteni finom! Édes, lédús, puha, mint a vaj...

A körte ideális gyümölcssaláták, desszertek, kompótok, gyümölcslevek készítéséhez, valamint müzlibe is finom. Harmonikus kísérője a sajtoknak, ( pl. a francia camembert mellé).
 Jól csillapítja a kisebb éhséget étkezések között.

Fogyasszunk belőle eleget!
Ne együnk körtét hasmenés esetén. A terhes anyák se fogyasszanak belőle nagyobb mennyiséget!

2015. augusztus 30., vasárnap

Tavaszi zöldségleves

Magas rosttartalmú leves, ezért a székrekedésben szenvedőkön segíthet. Gazdag vitaminokban, egészséges étel nem csak tavasszal...Energiával tölt fel minden évszakban.
Zöldségleves

Hozzávalók:

20 dkg cukorborsó,
2-3 db burgonya,
3 szál sárgarépa,
2 szál petrezselyemgyökér,
1 fej vöröshagyma,
3.4 gerezd fokhagyma,
1 db paprika,
1 db paradicsom,
1 csokor petrezselyemzöld,
2 evőkanál olaj,
só, bors, fűszerek ízlés szerint,
 Idénytől függően tehetünk még bele karalábét, karfiolt, zellert, gombát. Mikor mi áll a rendelkezésünkre, én karalábéval és gombával gazdagítottam.

Elkészítése:
 Az alapanyagokat megtisztítottam és felkockáztam. A hagymát és a zöldségkockákat megpároltam az olajban, majd felöntöttem annyi vízzel, hogy jól ellepje a zöldségeket. Fűszereztem és fedő nélkül puhára főztem. Tettem bele egy 1/4 kávéskanál kurkumát is, hogy szép sárga színe legyen a levesnek. Eperlevél betéttel tálaltam.

U.i.
Azért fedő nélkül főztem, mert így tudnak távozni olyan gázok, amik puffadást okozhatnak.

2015. június 1., hétfő

Csirkemell szeletek gombával és sajttal

Ünnepi menüm részét képezte a gombával és sajttal gazdagított sült csirkemell  szelet. Igazán jól sikerült, finom lett!
Csirkemell szeletek gombával és sajttal

Hozzávalók:

1 csirkemell,
25 dkg gomba ( én csiperkét használtam),
1 nagy fej vöröshagyma,
só, bors,gyömbér, kurkuma, kakukkfű és petrezselyemzöld ízlés szerint,
kb.: 20 dkg sajt (a tetejére szórni).
olaj

Elkészítése:

A csirkemellet szeletekre vágjuk, fűszerezzük (só, bors, gyömbér, kurkuma). Állni hagyjuk, hogy a fűszerek jól átjárják a húst.
A gombát megpucoljuk és felaprítjuk. Kevés olajon megdinszteljük a hagymát, majd hozzáadjuk a gombát is és fűszerezzük ( só, bors, petrezselyemzöld). Kb. 15-20 perc alatt kész is.
A hússzeleteket Olajjal kikent tepsibe, vagy sütőtálra rakjuk, ráhalmozzuk a gombát és reszelt sajttal megszórjuk. Forró sütőben megsütjük. 1/2- 3/4 óra alatt készre sül. Melegen tálaljuk.

2015. május 28., csütörtök

Csirkemell kockák sült hagymával


Egy variáció a csirkemell elkészítésére.  Egyszerűen és gyorsan elkészíthető. Hétvégi ebédnek ajánlom, nagyon finom és egészséges étel.

Hozzávalók:

1 egész csirkemell, (csont nélkül)
3  fej vöröshagyma,
só, bors  és fűszerek ízlés szerint
Jól megy a csirkéhez pl. a kakukkfű, gyömbér, kurkuma stb.
Csirkemell kockák sült hagymával 
Elkészítése:

A csirkemellet megmossuk és felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük.  A hagymát megpucoljuk és nagyobb darabokra vágjuk. Az egészet kevés olajon átsütjük, folyamatos  kevergetés mellett. Kb.  1/2 óra alatt megsül.
Kukoricás főtt rizzsel tálaltam.

U.I.:
Még finomabb, ha a csirkét már legalább két órával előbb fűszerezzük és hagyjuk állni a fűszerben. Akár egy éjszakát is állhat fűszeresen sütés előtt.

2015. május 5., kedd

Franciasaláta

A vasárnapi ebéd részét képezte nálunk a franciasaláta. Sült húsok mellé kiváló köretnek, hidegtálak elmaradhatatlan része. Friss zöldségektől vitamindús, a házi majonéztől pedig ízletesebb étel.

Hozzávalók:

4 db sárgarépa,
2 db petrezselyemgyökér,
2 szem alma,
2 savanyú uborka (közepes méretű)
2 tojás,
10 dkg cukorborsó,
2 szem krumpli,

Majonézhez:

fél kávéskanál só,
1 teáskanál cukor,
1 teáskanál mustár,
2 dl olaj,
2 tojássárgája,
kevés citromlé,
kevés fehér bors

2 dl tejföl
Franciasaláta

Elkészítése:

A zöldségeket kis kockákra vágjuk,  A sárgarépát, petrezselyemgyökeret, krumplit, cukorborsót kevés vízben megfőzzük, A tojást is megfőzzük külön edényben. Az almát és az uborkát felkockázzuk. A kihűlt tojásokat apróra vágjuk. Hidegen keverjük össze a zöldségeket a majonézünkkel.
A majonéz készítése:
Habverővel kikeverjük a tojássárgákat, a cukort, a borsot és a sót. Addig keverjük, míg világosabb színű habos lesz. Ezután adjuk hozzá az olajat cseppenként jól elkeverve, Sűrűnek kell lennie. Majd ezután belekeverjük a mustárt és a citromlét, végül hozzátesszük a tejfölt is. Jól elkeverjük, ráöntjük a zöldségekre és összekeverjük Lehűtjük, 1-2 órát állni hagyjuk és tálalható.

U.i.:
A cukor, só, bors és mustár mennyisége szájíz szerint változhat. Ki, hogyan szereti. Kapható franciasaláta alap, abból is el lehet készíteni és kész majonézzel is készülhet. Természetesen így gyorsabb, de ha friss zöldségekből készül sokkal  vitamindúsabb és finomabb ízű.

2015. május 4., hétfő

Tejszínes gombaleves

Ha van húsleves maradékunk, akkor abból, ha nincs akkor 2 húsleves kockával elkészíthetjük ezt a nagyon finom gombalevest. A gomba ásványi anyagokban, nyomelemekben és vitaminokban igen gazdag, ajánlatos időközönként az étrendünkbe illeszteni.
Hozzávalók:

1 l húsleves, (vagy 2 húsleves kockából készített),
25-30 dkg gomba ( én csiperke gombával készítettem),
1 csokor friss petrezselyemzöld, vagy 1 evőkanál szárított,
1 fej vöröshagyma,
só, bors ízlés szerint,
1 dl főzőtejszín
1 evőkanál zsír, vagy olaj

Elkészítése:

A felaprított vöröshagymát üvegesre dinszteljük a zsírban, ebbe rakjuk a szeletelt gombát és a petrezselyemzöldet. Fűszerezzük és felöntjük a húslével. 1/2 órát főzzük, majd a tűről levéve besűrítjük a tejszínnel és még egyszer felforraljuk.
Egyszerű, gyors és finom!

Jó étvágyat hozzá!


2015. április 29., szerda

Hamis méz gyermekláncfűből

A gyermekláncfű, más néven pongyola pitypang minden része gyógyhatású. Kiváló vértisztító és vizelethajtó, az emésztést elősegíti, jótékony hatással van a máj és a vesék működésére, valamint levertség, állandó fáradtság érzés esetén is használható. Tartalmaz A,B,C,D vitaminokat, az ásványi anyagok közül, pedig vasat,magnéziumot,cinket, mangánt és szilíciumot is. Így aztán, mivel most virágzik, szedtem a déli órákban  150 db friss virágot. Mézet készítettem belőle.

Hozzávalók:

150 db gyermekláncfű virág,
1 kg cukor,
1 l víz,
1/2 citrom leve,
1 kávéskanál citromsav, (vagy borkősav)
Hamis méz gyermekláncfűből

Elkészítése:

Nem mostam meg, mert akkor a virágpor java elveszett volna. Hagytam egy órát állni, hogy a bogarak ki tudjanak mászni belőle.
Ezután az 1 liter hideg vízbe raktam a virágokat és felforraltam. Nem szabad, hogy nagyon forrjon. Amikor felforrt elzártam a tüzet alatta és másnapig hagytam állni. Másnap szűrőkanálon át leszűrtem, a virágokból is kinyomkodtam a nedvességet. Tettem hozzá 1 kg cukrot, a citrom levét és citromsavat. Feltettem főni, amikor felforrt takaréklángra tettem és lassan főztem, fedő nélkül. Először elég intenzív zöld színe volt, majd ahogy sűrűsödött sárga lett, akár csak a virágméz. Küllemre is és ízre is olyan lett. Kb. két órát főztem, majd üvegekbe töltöttem és jól lezártam a még forró üvegeket. Nem lett olyan sűrű, mint a valódi méz, de nagyon finom lett! Lehet, ha tovább főzőm akkor jobban besűrűsödik.

Méz helyett használható, Ehetjük vajas kenyérre téve, teába ízesítőnek, vagy akár süteménybe is.
Ha pl. gyermekláncfű teát ízesítünk vele, akkor megnöveljük a tea hatékonyságát.
Fogyasztható napi 2-3 kávéskanálnyi méz  kúra szerűen is, állandó levertség és fáradtság érzés esetén.

Most készítettem először ilyen mézet, sok jó hatással rendelkezik gondoltam én is kipróbálom.
Egyenlőre csak annyit tudok róla mondani, hogy finom, hogy meddig áll el...az majd ezután derül ki.

2015. április 23., csütörtök

Reggeli turmix (zöld)

Ez a reggeli ital, igen egészséges! Tisztítja szervezetünket, segít megszabadulni a méreganyagoktól. Ha reggel éhgyomorra iszod, akkor felgyorsítja az anyagcserédet, fogyókúrázóknak ajánlatos a fogyasztása.

Hozzávalók:

1 alma ( vagy más gyümölcs pl.: banán, meggy, stb.),
3 salátalevél (vagy  más zöld levelű növény pl. spenót, sóska, káposzta stb.),
1/2 citrom leve ( ha vegyszermentes a héja is jó),
kevés fahéj, ( vagy más ízesítő, pl.: menta, citromfűlevél stb.),
2 dl hideg víz,

Elkészítése:

Az almát kimagozzuk és héjastul daraboljuk, turmixgépbe tesszük a többi anyaggal együtt, összeturmixoljuk, és már fogyasztható is!

Én almával, salátával, fahéjjal készítettem, mert a fahéj serkenti a vérkeringést.  Az íze igen kellemes volt, és nagyon laktató, alig bírtam meginni, nekem sok volt egyszerre...
Jönnek a különféle idény gyümölcsök, lehet variálni az italunkat. A lényeg, hogy legyen benne gyümölcs és valamilyen zöld növény és ízesítsük szánk íze szerint.